Távlatos, célzott támogatásokra vár a hazai pulykaágazat
„A generációváltás a szektorban jelentős akadályokba ütközik, csakúgy, mint általánosan, az állattenyésztést a fiatalabb generációk kevésbé találják vonzónak. A támogatási rendszer pedig nem minden esetben kedvez a fiatal gazdák számára, de az új költségvetési ciklus ezt is meg fogja változtatni, reméljük és bízunk benne, hogy egyre jobban megéri majd gazdálkodni, és akár ebbe az irányba pályát módosítani. Mi magunk is sokat teszünk ezért, hogy a fiatal, agilis munkaerőt minél nagyobb arányban integráljunk a köreinkbe, ez stratégiai kérdés nálunk. Be kell bizonyítani a fiatalok számára, hogy a mezőgazdasági munka, a természet közelsége mennyire vonzó is tud lenni, nem szabad megvárni, hogy az „előbb-utóbb”-ból inkább utóbb jöjjenek rá maguktól.” Mondta el Sánta Éva, A GALLICOOP Zrt. termeltetési és integrációs vezérigazgató-helyettese az Agrárágazatnak adott interjújában, amely ide kattintva érhető el.
Forrás: Agrárágazat.hu